udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 232 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 211-232

Névmutató: Zsigmond Barna Pál

1995. augusztus 23.

Új folyóirat jelent meg, a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle, azonban súlyához és jelentőségéhez képest nem vert túl nagy port, ezért mutatja be a folyóiratot az Erdélyi Naplóban Juhász Erzsébet. A lap szerkesztői a Dósa Elek Társaság tagjai közül kerültek ki, innen is eredeztethető a lap jogi-politológiai hangvétele. A szerkesztőbizottság az aktív kisebbségpolitikusok /Toró T. Tibor, Zsigmond Barna/, a kisebbségi kérdés tárgykörének erdélyi és anyaországi legkiválóbb szakértőit vonultatja fel /Balázs Sándor, dr. Bíró Gáspár, Fábián Ernő, Molnár Gusztáv, dr. Takács Imre/. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 23./

1995. augusztus 23.

Új folyóirat jelent meg, a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle, azonban súlyához és jelentőségéhez képest nem vert túl nagy port, ezért mutatja be a folyóiratot az Erdélyi Naplóban Juhász Erzsébet. A lap szerkesztői a Dósa Elek Társaság tagjai közül kerültek ki, innen is eredeztethető a lap jogi-politológiai hangvétele. A szerkesztőbizottság az aktív kisebbségpolitikusok /Toró T. Tibor, Zsigmond Barna/, a kisebbségi kérdés tárgykörének erdélyi és anyaországi legkiválóbb szakértőit vonultatja fel /Balázs Sándor, dr. Bíró Gáspár, Fábián Ernő, Molnár Gusztáv, dr. Takács Imre/. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 23./

1997. június 26.

Budapest, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Kézdivásárhely után most Kolozsváron is bemutatkozott az 1995-ben újraindult nemzetpolitikai szemle, a Magyar Kisebbség. Balázs Sándor, a szerkesztőség tagja méltatta a folyóiratot. Molnár Gusztáv Budapesten élő politológus kifejtette, hogy a lapbak a transszilván szellemiség hordozójává kell válni. Tamás Sándor főszerkesztő bemutatta a legújabb, a kisebbségi törvényekkel foglalkozó dupla számát. Varga Attilának az 1996/4-es számában megjelent vitaindítójához Csapó József, Kovács Péter, Markó Attila, Tamás Sándor és Zsigmond Barna szólt hozzá. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1998. március 17.

Legutóbb az oktatás kérdésével foglalkoztak, és olyan sok anyag jött össze, hogy dupla számot készítettek, nyilatkozott Tamás Sándor képviselő, a Magyar Kisebbség főszerkesztője. A folyóirat munkatársai /Borbély Zsolt, Székely István, Toró T. Tibor/ a Kárpát-medence több sarkában laknak, így ritkán tudnak összejönni. Az erdélyi kérdésben például Molnár Gusztávot kérték fel vitaindító megírására. Írását románra fordítva elküldték a demokratikus román értelmiségieknek is. Nem valamilyen politikai ideológia alapján szerveztek szekértábort a folyóirat köré, hanem "elsősorban az értékek mentén kialakult vonalak összecsiszolását" óhajtják elősegíteni. Bevonták a szerkesztőbizottságba a délvidéki, a felvidéki, a kárpátaljai magyarság egy-egy képviselőjét. A könyvtárakba /a középiskolákéba is/ elküldik az egyes számokat. Tanulmányaikat egyelőre csak magyarul tudják kiadni, de terveik között szerepel az eddigi számokban megjelent írásokból román és angol nyelvű válogatás. A Magyar Kisebbség ezer példányban jelenik meg, a folyóiratnak nincs stabil irodája, nincs egyetlen állandó, fizetett alkalmazottja. A kiadó, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága vállalta a terjesztést. Régen szeretnének könyvsorozatot kiadni, az első már napvilágot látott: Balogh Artúr: A kisebbségek nemzetközi védelme a kisebbségi szerződések és a békeszerződések alapján /Kájoni Kiadó, Csíkszereda, 1997/. Az 1928-ban megjelent kötet újrakiadását a Jakabffy Elemér Alapítvány és az EMKE támogatta. Nagyon sokrétű a kiadási tervük. /Román Győző: A képviselő folyóirata. Beszélgetés Tamás Sándorral, a Magyar Kisebbség főszerkesztőjével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 17./ Magyar Kisebbség (Kolozsvár) főszerkesztője: Tamás Sándor, szerkesztők: Borbély Zsolt, Székely István, Toró T. Tibor, külső munkatárs Vincze Gábor /Szeged/. A szerkesztőbizottság tagjai: Bakk Miklós /Lugos/, Balázs Sándor /Kolozsvár/, Bíró Gáspár /Budapest/, Duray Miklós /Pozsony/, Fábián Ernő /Kovászna/, Hódi Sándor /Ada/, Kovács Miklós /Ungvár/, Markó Attila /Brassó/, Molnár Gusztáv /Budapest/, Szőcs Géza /Kolozsvár, a szerkesztőbizottság elnöke, Takács Imre /Budapest/, Varga Attila /Szatmárnémeti/, Zsigmond Barna /Marosvásárhely-Budapest/.

2007. április 6.

Április 5-én sajtóértekezletet tartott a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) Budapesten, az Országház külügyi és határon túli magyarokért bizottságának üléstermében. Az eseményen részt vettek és hozzászóltak magyar országgyűlési és europarlamenti képviselők is, továbbá a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének frissen megválasztott elnöksége, Zsigmond Barna Pál elnök vezetésével. Hantz Péter BKB-alelnök és szóvivő ismertette az elmúlt három hónapban az erdélyi magyar felsőoktatásban bekövetkezett eseményeket. A sajtó képviselőinek átadta a BKB marosvásárhelyi tagozata által összeállított tízpontos követeléslistát, amely miatt több ízben halálosan megfenyegették Ajtay Kincses Mária professzor asszonyt, a BKB marosvásárhelyi tagozatának elnökét. A BKB elnöke elmondta: szerinte a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a magyar oktatók vezető tanácsa korábbi álláspontjával ellentétesen úgy jelölt magyar rektor-helyetteseket, hogy semmi nem teljesült a magyar akadémiai közösség legfontosabb követeléseiből. A sajtótájékoztatón Hantz átadta az EP és ET képviselőknek azokat az aláírásokat, amelyeket a BBTE-n gyűjtöttek 2006 decembere és 2007 márciusa között a magyar Természettudományi, illetve Bölcsészettudományi Karok beindítása érdekében. Az íveket az érintett oktatók 85%-a aláírta. A BKB-alelnök közölte, hogy a BBTE magyar rektor-helyettesei eltanácsolták a magyar oktatókat attól, hogy aláírják az íveket. Volt olyan kolléga, aki azért nem írta alá, mert nem volt meggyőződve arról, hogy a magyar karokon magasabb lesz a fizetése, más meg attól félt, hogy komolyabban kell majd vennie az oktatást és a kutatást – fogalmazott Hantz. Hantz megköszönte azoknak a magyar politikusoknak, akik levelet írtak román kollegáiknak, és a Romániába látogató Sólyom László államfőnek, hogy szakított a mosolydiplomácia gyakorlatával. Hantz átadta azt a „Nicolae Bocsan egyetemi tanár – rektor” feliratú táblát is, amelyet novemberben nem sikerült elhelyeznie a rektori iroda ajtaján. Németh Zsolt közölte: a tábla mindaddig ki lesz függesztve az Országházában, ameddig az egyetem nem oldja meg a kétnyelvű feliratok kérdését. Zsigmond Barna Pál, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének új elnöke elmondta: azt szeretné, ha a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületének tagszervezetei alakulnának minden magyar felsőoktatási intézményben, és ha össze tudnák hangolni a romániai magyar felsőoktatás önállósítása érdekében tett civil kezdeményezéseket. /Nicolae Bocsan a magyar parlamentben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./ Hantz Péter, a BKB alelnöke elmondta, hogy a magyar rektor-helyettesek elárulták a magyar oktatókat, mert korábbi ígéreteikkel szemben nem vetették föl a problémákat, és nem tiltakoztak az egyetem „multikulturalizmusát” taglaló újabb Strassburg-i kiállítás ellen sem, továbbá lebeszélték a magyar oktatókat attól, hogy aláírják az íveket. Amikor közölték egy vezető magyar filozófiaprofesszorral, aki egyben Bolyai Társaság elnöke is, hogy az aláírásokat eljuttatják Brüsszelbe és Strassburgba, rájuk förmedt, hogy „maguk ezeket nem viszik sehova!”, és megtagadta, hogy visszaadja azokat az íveket, melyeket az ő kívánalmai szerint alakítottak át, és amelyeket már több kollegája aláírt. Hantz kitért arra, hogy az RMDSZ, néhány kezdeti nyilatkozat kiadását leszámítva, semmit nem tett a romániai magyar felsőoktatás ügyének rendezése érdekében. /Hantz Péter, a BKB alelnöke és szóvivője: „Maguk ezeket nem viszik sehova!”. = Erdely. ma, ápr. 6./ Elvárjuk az új román kormánytól, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem ügyét a nyugvópont felé közelítse – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Mi azzal fogjuk ezt segíteni, hogy a kétoldalú kapcsolatainkban és a nemzetközi fórumokon nem hagyjuk elaludni az ügyet” – tette hozzá, pozitívumként értékelve, hogy a magyarországi parlamenti pártok összefogtak ebben az ügyben. „Nemzetpolitikai ügyekben így kell eljárnunk” – mondta. Tabajdi Csaba, az MSZP EP képviselője hangsúlyozta, hogy az EP-ben minden eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy Románia teljesítse a csatlakozáskor vállaltakat, így az államilag finanszírozott magyar karok, illetve magyar egyetem felállítását. Hozzátette: a kulturális autonómia, de Székelyföld számára a területi autonómia is megkerülhetetlen kérdés. /Nem hagyják aludni a BBTE ügyét. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

2007. augusztus 25.

A Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjjal tüntet ki több olyan ismert közéleti személyiséget, politikust, akik kiálltak a határon túli magyar felsőoktatás visszaállításáért, támogatásáért. A díjkiosztásra augusztus 28-án Budapesten kerül sor. A díjazottak: Csányi Sándor, Baldauf László, gr. Degenfeld Sándor, Széles Gábor, Göran Lindblad, Nagy Elek, Németh Zsolt, Vizi E. Szilveszter, Schöpflin György, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Kozma József, Almássy Kornél és Balázs Sándor. Az ünnepségen beszédet mond Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete főtitkára, Zsigmond Barna, az egyesület elnöke, Kovács Lehel és Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei. /Báthory-díj a határon túli magyar felsőoktatás támogatásáért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2009. január 9.

Széles Gábor magyarországi üzletember, a Magyar Hírlap, és az Echo Tv tulajdonosa sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt a sajtóinformációt, miszerint már több hónapja érdeklődik a Krónika iránt, és ő tekinthető a kolozsvári szerkesztésű napilap új befektetőjének. Széles Gábor éppen most 700 millió forintos tőkeinjekcióval segítette a Magyar Hírlap napilapot. A tőkeinjekció a Krónikára is ráférne, ugyanis – a Transindex információi szerint – a magyarországi tulajdonosi kör azt közölte a kolozsvári kiadóvezetőséggel: a napilap működését nem tudják tovább finanszírozni, fenntartásához új befektetőket keresnek. A Krónika kiadójának ötven százalékát 2006-ban felvásároló magyarországi Inforg Rt. volt igazgatótanácsi tagja, Zsigmond Barna nem kívánta ezt a hírt kommentálni. Fall Sándor megbízott felelős szerkesztő tavalyi lemondása után a Krónika szerkesztőségét jelenleg Rostás Szabolcs vezető szerkesztő koordinálja, aki elmondta, a fennálló bizonytalanság ellenére úgy dolgozik, mint eddig. /Gazdátlan a Krónika. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

2009. június 4.

A Báthory István Díjat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága adományozza. A díjazottakra javaslatot tesz a Bolyai Kezdeményező Bizottság. A Pro Kárpátia Alapítvány a Kárpát-medencében élő népek kulturális életének támogatására létrejött magyarországi közhasznú alapítvány, amely a díjátadás szervezésében vesz rész. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2003 óta működik, politikai pártok fölött álló, közképviseleti elvű szervezetként. Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájának megvalósulását, a nemzeti önazonosság megőrzését szeretné elősegíteni. Ezen belül egyik feladata az erdélyi magyar felsőoktatás ügye. Oktatási szakbizottsága vezetői Kovács Lehel és Hantz Péter. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egy 2005-ben alapított informális társaság, melyben magyar egyetemi oktatók, értelmiségiek és diákok tömörülnek az erdélyi magyar állami egyetem újraindítása, illetve az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat kiteljesítése érdekében. A BKB elnöke a temesvári Bodó Barna egyetemi tanár. A BKB eredményei közül talán a legfontosabb, hogy a térségi és nemzetközi közvéleményt, valamint az európai döntéshozó szervezeteket több alkalommal is tájékoztatta a Romániában kialakult helyzetéről. Ugyancsak fontosak a BKB-nek a többi európai kisebbséggel összefogva szervezett Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferenciái is. A Pro Kárpátia Alapítvány közhasznú alapítvány, a kuratórium elnöke Bács-Várkuti Emőke. Az alapítvány célja a Kárpát-medence népeinek közös kulturális és tudományos életének előmozdítása, az itt élők identitástudatának fejlesztése, a régióban élő vállalkozók határokon átnyúló tevékenységeinek segítése. Az alapítvány az erdélyi magyar felsőoktatás újbóli beindítására létrejött csoport támogatásában nyújt segítséget, kiadványok megjelenését támogatja. Báthory-díjat 2005-ben 6, 2006-ban 12, 2007-ben 14 fő kapott. A díjazottak között van Gál Kinga, Tom Lantos, Katona Szabó István, Szent-Iványi István, Tabajdi Csaba, Almássy Kornél, Balázs Sándor, Csányi Sándor, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Németh Zsolt, Széles Gábor és Vizi E. Szilveszter. A 2008-as díjátadáson, melyre 2009. június 10-én kerül sor, a díjazottak: Szili Katalin, Demény Lajos, Lázár Vilmos, MIDAS, Szatmáry Kristóf, Vermes György és dr. Zsigmond Barna Pál /Báthory-díjak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2011. március 7.

Zsigmond Barna az új csíki főkonzul
Félhivatalosan” már ismert az új csíkszeredai magyar főkonzul neve: a tavaly, mandátuma lejártával távozó Szabó Béla helyére hamarosan Zsigmond Barna Pál (képünkön) érkezik. Az új főkonzul már ebben a minőségében vett részt a hétvégén Bukarestben megtartott üzleti konferencián; információink szerint Zsigmondot a román fővárosban, a külügyminisztériumban is fogadták.
A jogász végzettségű Zsigmond Barna Pál 1972-ben született Marosvásárhelyen, a Magyar Kisebbség folyóirat alapítója, korábban a kolozsvári Krónika napilap kiadójának igazgatótanácsi tagja és az Újpesti TE jégkorong-szakosztályának elnöke volt.
Új Magyar Szó (Bukarest),

2011. március 11.

Elkezdte munkáját Magyarország új csíkszeredai főkonzulja
Szerda délelőtt a csíkszeredai magyar főkonzulátuson a sajtó képviselőivel találkozott dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország frissen beiktatott főkonzulja. A külképviselet jogi végzettségű vezetője Marosvásárhelyen született 1972-ben, 1990-ben telepedett át Magyarországra. Ott végezte el a budapesti ELTE jogi karát, majd Svédországban tanult nemzetközi jogot. Versenyszférában is dolgozott, a közigazgatásban is több éven át tevékenykedett. Publikációi jelentek meg kisebbségügyi témában.
A sajtóbeszélgetésen Zsigmond Barna elmondta, hogy Erdélyben nőtt fel, és új tisztsége nagyon nagy kihívást jelent számára, nagy felelősség és szép feladat, amelynek igyekszik mindenben megfelelni, megszerzett közigazgatási, gazdasági tapasztalatait ebben a feladatkörben is felhasználni. Fontos szervezési, kapcsolatépítési feladatok várnak rá kulturális és gazdasági területen. Legfőbb célja, hogy az állampolgársági ügymenet zökkenőmentes legyen. Folytatódik a honosítási kérések átvétele, ami január 3-tól zavartalanul történik, ezért köszönet illeti az együttműködő román hatóságokat is, és nemsokára beindul a következő szakasz, az eskütételi eljárás is. A csíkszeredai egy kis kapacitású, kis áteresztőképességű külképviselet, de megpróbálnak minél több kérelmezőt kiszolgálni. A főkonzulátus az eltelt hetek folyamán szépszámú, mintegy öt-hatezer állampolgársági kérelmet fogadott el. Emellett nagy súlyt fektetnek a regionális kapcsolatépítésre. Politikai kérdésekkel a bukaresti nagykövetség foglalkozik, konzulátusuknak a térségben létrejövő gazdasági és kulturális kapcsolatok élénkítésére vonatkozóan vannak szép tervei. Igyekeznek részt venni kiemelkedő rendezvényeken, és esetenként a lehetőségeikhez mérten támogatni is bizonyos művelődési, művészeti eseményeket, kezdeményezéseket. Mindebben természetesen ezután is számítanak a média együttműködésére is.
Lapunk olvasói nevében egy-két személyesebb vonatkozású kérdést is feltettünk a főkonzulnak, mindenekelőtt a szülővárosát, Marosvásárhelyt illetve az ennek szentelt figyelmet hozva szóba.
– Büszke vagyok a szülővárosomra – mondotta Zsigmond Barna. Azt gondolom, hogy Marosvásárhely eddig is megkapta azt a figyelmet, amit egy Csíkszereda központú konzulátus adni tudott. Nyilván én azon leszek, hogy ez a figyelem még nagyobb legyen, hiszen Marosvásárhely nagyon kedves számomra, és biztos vagyok benne, hogy sok érdekes és hasznos kulturális és gazdasági vonatkozású eseményt lehetne szervezni vagy azokhoz kapcsolódni, és természetesen külön elégtételt jelentene nekem, ha magam is hozzá tudnék járulni ezek sikeréhez.
– Tudjuk, hogy Ön a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke is. Biztos hallott róla, hogy a nagy múltú marosvásárhelyi jég-hokisport kezd feléledni, a gyerekek versenyszerűen kezdenek korongozni. Persze Csíkszereda ebben sokkal előbbre tart. Ilyen tekintetben igazán jó helyre került.
– Igen, remélem, hogy Vásárhely is magára talál, főleg ha használatba adják majd a műjégpályát. Itt viszont, a jéghoki romániai fellegvárában tényleg örömmel kapcsolódhatom ehhez a sporthoz. És ez szó szerint értendő, hiszen négy fiam van – tizenhárom, tizenegy, kilenc- és hétéves – és mind a négy jégkorongozik, hárman közülük már beilleszkedtek a helyi korosztályos csapatokba. Én pedig szintén nagyon kedvelem ezt a sportot, egy amatőr csapatban próbálom formában tartani magam. Valaki az előbb megkérdezte, hogy talán csak nem lesz valamelyik fiamból csíkszeredai profi jégkorongozó. Nem tudhatom, de a diplomatapálya olyan, hogy egyelőre négy évre tervezgethetünk, elvileg ilyen időszakra szól a mandátumom. Utána lehet, hogy visszamegyünk Budapestre, esetleg máshova. Amíg ide szól a megbízatásom, minden szempontból igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
N.M.K., Népújság (Marosvásárhely)

2011. március 11.

Interjú Zsigmond Barna Pállal, Magyarország új csíkszeredai főkonzuljával
A kettős állampolgárság tárgyában 2004. december 5-én rendezett népszavazás szerencsétlen történet volt, amelyet el kell felejteni, és a jövővel kell foglalkozni. A nemzetpolitikai kérdések többségével kapcsolatban mára konszenzusos álláspont alakult ki Magyarországon – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Zsigmond Barna Pál, Magyarország új csíkszeredai főkonzulja. A 39 éves, erdélyi származású diplomata fő feladatának tekinti a kulturális, gazdasági kapcsolatok élénkítését, emellett a honosítási eljárás zökkenőmentes lebonyolítását.
– Ama kevés erdélyi magyarok közé tartozik, akik az elmúlt évtizedek során diplomataként tértek vissza szülőföldjükre Magyarország képviseletében. Mit jelent ez az ön számára: új kihívást, megtiszteltetést?
– Ez érdekes érzelmi kötődést, viszonyulást jelent számomra, hiszen kétségtelenül kötődöm ehhez a régióhoz. Emellett a főkonzuli feladatkör keretében egy külképviseletet vezetek, tehát ez érdekes kettősség, amelynek igyekszem megfelelni. Tevékenységem fő területeit a szervezési feladatok elvégzése, illetve a kulturális, gazdasági kapcsolatok élénkítése képezi. Főkonzulként célom, hogy zavartalanul működtessük a honosítási kérelmezések ügymenetét, továbbá megfelelően bonyolítsuk le az állampolgársági eskütételeket. A csíkszeredai főkonzulátus egyébként január 3-ától mintegy 6000 állampolgársági kérelmet fogadott, és ezek elbírálási ideje háromtól öt hónapig terjedhet.
– Jogászként behatóan foglalkozott a kisebbségi jogi kérdésekkel is. Milyen lényeges változások történtek ön szerint az erdélyi magyar közösséggel azóta, hogy 1990-ben elhagyta szülővárosát, Marosvásárhelyt?
– Lényeges változások történtek gazdasági téren, valamint a demokratikus átalakulás vonatkozásában, hiszen 1990-ben egy diktatúra ért véget, és új demokratikus rendszer következett. Ez ma kiteljesedett – és ez mindenképpen lényeges változás. Azok az alapvető szabadságjogok, amelyekre 1990 előtt csak gondolni mertünk, ma már valóságok. A gazdasági helyzet ma mindent meghatároz, és ez talán érzékeny változásnak nevezhető. A kisebbségi jogok terén nagyon sok pozitív változás történt, ezekkel én is ismerkedem, és próbálom föltárni a helyzetet.
– Huszonegy évvel ezelőtt a román–magyar kapcsolatok terén még a kommunizmus örökségén igyekezett túllépni a két ország, ma már stratégiai partnerségről beszélnek a felek. Hogyan látja a kétoldalú kapcsolatok alakulását, kilátásait egy karrierje kezdetén lévő magyar diplomata?
– Ez alapvetően politikai kérdés, amellyel a bukaresti magyar nagykövetség foglalkozik. Mi a regionális gazdasági, kulturális kapcsolatok élénkítésében vagyunk érdekeltek. Idézni tudom Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának a Krónikában megjelent nyilatkozatát, miszerint kiválóan alakulnak a román–magyar kapcsolatok, és a kérdések nagy százalékában azonos válaszokat ad mind a magyar, mind a román fél.
– Hogyan éli át a magyar nemzetpolitikában végbemenő hangsúlyos változásokat? Gondolunk itt arra, hogy Erdélyből elszármazott magyarként kellett átélnie az anyaországban a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én rendezett népszavazás kudarcát, most pedig csíkszeredai főkonzulként „menedzselheti” a könnyített honosítási eljárást.
– Előre kell tekinteni. Az akkori népszavazás szerencsétlen történet volt, el kell felejteni, és a jövővel kell foglalkozni. A nemzetpolitikai kérdések többségével kapcsolatban Magyarországon kialakult egy konszenzusos álláspont.
– A Magyar Jégkorongszövetség alelnökeként nem is kerülhetett volna megfelelőbb helyre a romániai hokisport fővárosánál, Csíkszeredánál. Hogyan vélekedik a sportág székelyföldi helyzetéről, a román–magyar MOL Liga színvonaláról, jövőjéről? Elképzelhető, hogy gyermekeiből profi jégkorongozó válik Csíkszeredában?
– Hogy hol válik belőlük profi jégkorongozó, az nagy kérdés, mert elvileg egy ilyen mandátum négy évre szól, és amire profik lennének, mi valószínűleg visszamegyünk Budapestre. Négy gyermekem közül hárman máris játszanak a helyi jégkorongcsapatban, jómagam pedig egy amatőr csapatban korongozom. A MOL Liga sikeres történet, amit erősíteni, fejleszteni kell, hiszen a magyar és a román jégkorong fejlődését szolgálja. Jó lenne, ha minél több magyar és román csapat, de minél több külföldi csapat is bekapcsolódna. A jégkorongban ez egyébként nagyon népszerű, nagyon sok regionális liga létezik, amelyek keretében több ország csapata szerepel egy bajnokságban. Remélem, lesz folytatása.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

2011. március 15.

Elkezdődött a nemzetegyesítés
Letették az esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői Csíkszeredában és Kolozsváron. A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán tegnap tizenkét személy ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot, az eskü-, illetve fogadalomtétel meghívott vendégei között jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete is. A frissen magyar állampolgárságot szerzettek között volt Csíkszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, Kolozsvárott pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Az első magyar állampolgársági eskütétel nem volt nyilvános, keretében kapta meg a honosítási okiratot Csíkszeredában a 80 éves Szabó Ibolya is, aki néhány héttel ezelőtt egy olyan fényképre bukkant, amely őt ábrázolta 10 évesen, illetve egy magyar katonát, akiről később kiderült, a korábban Csíkszeredába kihelyezett konzul, Böhm Dávid nagytatája volt. „Minden magyar ajkúnak – függetlenül attól, hogy van-e állampolgársága, vagy nincs – azt üzenem, hogy ez csodálatos érzés” – mondta Ibolya néni az eskütételt követően.
Tegnap délelőtt lett másodjára magyar állampolgár Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. „Számomra ez egy örömünnep. 1940–1945 között még nem tudtam felmérni, mi a jelentősége annak, hogy magyar állampolgár vagyok, ma már tudom, érzem” – nyilatkozta Szilágyi. Szász Jenő, az MPP elnöke úgy nyilatkozott, az eskütételt követően úgy érezte, hogy másodszor született meg. „Hasonlóképp érezheti magát az a sportoló, aki célba ér. Én azt gondolom, megért minden erőfeszítést” – hangsúlyozta.
Kövér: történelmi pillanatokat élünk
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség.
A házelnök szerint ez az ünnepélyes rendezvény egyrészt lezár néhány szomorú fejezetet a magyarság történelmében, másrészt viszont új fejezetet nyit. „A választások nyomán alakult parlament elfogadta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amellyel szimbolikusan, erkölcsi-politikai értelemben lezárta a Trianon óta eltelt kilencven esztendőt” – emlékeztetett Kövér László. Szerinte ezáltal a magyarság a jövő felé tekinthet, így nem kell jóvátehetetlen tragédiaként megélnie azt, ami 1920-ban történt. „Inkább abból merítsünk erőt, hogy azóta is megmaradtunk, azóta is együvé tartozunk, a megváltozott körülmények között most már képesek vagyunk összeadni erőinket” – mondta.
Az új korszak részének nevezte a honosítási törvény elfogadását is, akárcsak azt, hogy az Országgyűlés új alkotmányt készül megtárgyalni és elfogadni, hitet téve az egységes nemzet mellett. Ez állásfoglalás lesz amellett – tette hozzá –, hogy a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormány a jövőben már nem csupán felelősséget érez, hanem felelősséget visel azok iránt a magyar közösségek iránt, amelyeket a történelem elszakított a magyar államtól.
Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul ünnepélyes, felemelő eseményként értékelte az első „külhoni eskütételt”. Az eddig benyújtott állampolgársági kérelmekkel kapcsolatosan a főkonzul elmondta, amint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feldolgozza a kérelmeket és visszaküldi Csíkszeredába, igyekeznek minél hamarabb megszervezni az eskütételeket. Ma további eskütételekre kerül sor Csíkszeredában, ezeken egyebek közt részt vesz Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is.
Ünnepélyes eskütétel Kolozsváron is
„Valóban történelmi pillanatokat élünk, most már nemcsak kultúrnemzet vagyunk, hanem közjogi értelemben is összetartozunk” – jelentette ki tegnap Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kolozsvári főkonzulátuson, ahol ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Tőkés László a sajtó konzulátus előtt várakozó képviselőinek bemutatta a Magyar Köztársaság által kiállított, a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványát. Semjén Zsolt közölte, az igazolvány semmiben sem különbözik bármelyik magyar állampolgár személyazonossági iratától, „nincs többé belföldi meg külföldi magyar”.
Tőkés László is élete egyik legemlékezetesebb napjaként élte meg az eskütételt. Mint mondta, a kedvezményes honosítással megvalósul a ’48-as forradalom kiáltványának 12. pontja, azaz Magyarország uniója Erdéllyel, és mindez úgy, hogy nem sérültek a jelenlegi államhatárok. „Köszönjük a magyar kormánynak, hogy helyrehozta a 2004. december 5-i katasztrófát, amikor elbukott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A határok tiszteletben tartása mellett, de közjogilag egyesült a nemzet” – nyilatkozta Tőkés László. Az Európa Parlament alelnöke hozzáfűzte, a kedvezményes honosítással a magyar kormány a trianoni békeszerződés okozta sebeket is gyógyítja. Tőkés Lászlón kívül tegnap mintegy negyvenen tették le a magyar állampolgársági esküt a kolozsvári főkonzulátuson.
Állampolgársági irodát nyitott Székelyudvarhelyen tegnap a Magyar Polgári Párt (MPP). Az irodaavató díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az egyszerűsített honosítást kérelmezőknek tájékoztatást nyújtó irodahálózat kiépítését februárban kezdte el az MPP, eddig tíz településen működtetnek ilyen hivatalt – számolt be a megnyitón Orbán Balázs ügyvezető elnök. Szász Jenő MPP-elnök kifejtette, a polgári párt kötelességének érezte, hogy útjára indítsa a szolgáltatást, amely segít az állampolgársági törvény beteljesítésében. Kövér László pozitívan értékelte, hogy bár nem egy hivatalos kapcsolat alapján jött létre az iroda, a polgáriak tenni kívánnak azért, hogy minél több ember igényelhesse a magyar állampolgárságot. Az ünnepélyes irodaavatón jelen volt Albert Levente, az állampolgársági irodák koordinátora is. A székelyudvarhelyi állampolgársági iroda két alkalmazottal működik a Kossuth utca 20. szám alatt.
Kövér: a határon túliak is delegáljanak képviselőket. Kövér László a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem „engednék be” a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat – tette hozzá. Kifejtette: mindkét elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataival döntsék el. A második elképzelésben számára az a szimpatikus, hogy a közösségek a maguk sajátos képviseletét tudnák megteremteni a magyar parlamentben. Kövér László kiemelte: az új alkotmányban megszűnik a diszkrimináció, hogy aki nem rendelkezik állandó lakhellyel Magyarországon, azt kirekesztik a választójogból. Ezt a passzust eltörli az alkotmány, és ez automatikusan azt jelenti: akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon, de magyar állampolgár, részt vehet majd valamilyen formában magyar választásokon.
Dénes Emese, Forró Gyöngyvér, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

2011. március 16.

Jogos jussukat kapták vissza
Kövér László, a magyar parlament elnöke és Füzes Oszkár nagykövet jelenlétében Zsigmond Barna Pál főkonzul előtt tegnap Csíkszeredában letette az állampolgársági esküt az első tizenkét személy, aki megkapta a magyar állampolgárságot.
Negyvenezer fölött van azoknak a száma, akik az elmúlt két és fél hónapban benyújtották kérésüket a magyar állampolgárság elnyeréséért. Tegnap a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusán tizenkét személy vehette át a honosítási okiratot és tette le az állampolgársági esküt. Az eseményen jelen volt Kövér László házelnök, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet, valamint dr. Kelemen András elnöki tanácsadó is.
Kövér László, bár gyakran jár Erdélybe, házelnökként, hivatalosan most utazott első alkalommal ide. Amint mondta, meghatottan vett részt az ünnepségen, amelyen jogos jussukat kapták vissza a honosítottak, amit nagyszüleik, szüleik hagyományoztak rájuk. Dr. Kelemen András az esemény kapcsán Adyt idézte: Minden Egész eltörött. „Most pont a fordítottja van: minden eltörött elindul egésszé válni” – mondta.
Az első honosított személyek között volt Szabó Ibolya is, akinek történetéről február elején beszámolt a Hargita Népe: kérelméhez csatolt, az 1940-es bevonuláskor készült fényképén Böhm Dávid konzul felismerte nagyapját, aki abban az időben a bevonuló katonák között volt. Ibolya néni meghatódva, ugyanakkor elégtétellel vette át a honosítási okiratot, és mint mondta, most tudja csak megbocsátani a magyarországiaknak azt a bizonyos december ötödikét. Az elmúlt héten Ibolya néni Magyarországra utazott, ahol filmet forgattak látogatásáról. Személyesen is megismerte ez alkalommal Böhm Dávid családját, ellátogatott Német József egykori magyar katona ozorai sírjához, ahol elszavalta azt a verset, amelyet 1940-ben, a közös fénykép készítésekor gyerekként elmondott. Böhm Dávid konzul a fénykép történetének emberi oldalát tartja fontosnak: találkozott két család, akik az első pillanattól úgy közeledtek egymáshoz, mintha régóta ismernék egymást. Visszajött most Csíkszeredába, hogy a házelnök, a nagykövet és a főkonzul társaságában átadhassa a honosítási okiratot. Ibi néni múlt heti látogatásáról úgy vélekedik, hogy szimbolikus értelemben több dolog összefonódik, sok szép pillanatot élt meg mindkét család, és bízik benne, hogy a jövő is tartogat számukra szép találkozásokat. – Amikor átadtam az okiratot, legkevésbé konzulnak éreztem magam, inkább unokának. Amikor Székelyföldre jövök, hazajövök. Lett egy családom Székelyföldön – mondta Böhm Dávid.
Az elsőként honosított személyek között volt Szilágyi Árpád volt politikai fogoly és Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke is. Balogh György konzul elmondta, hogy letette az esküt egy fiatal házaspár is, akik Angliában dolgoznak ugyan, de amikor megtudták, hogy március 14-én átvehetik a honosítási okiratot, azonnal repülőjegyet vettek és Csíkszeredába utaztak. Ma Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében ismét eskütételre és újabb honosítási okiratok átadására kerül sor a csíkszeredai főkonzulátuson.
Takács Éva. Hargita Népe (Csíkszereda),

2011. március 16.

Együtt ünnepelt Kelemen Hunor és Tőkés László
Az összefogás szükségességére, a könnyített honosítás megadásának fontosságára, az első állampolgári eskük által szerzett boldogságra reflektáltak az erdélyi és a partiumi városokban megszervezett március 15-i megemlékezések szónokai. Szinte kivétel nélkül történelminek nevezték az idei ünnepet, s további együttes fellépést sürgettek. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta csíkszeredai beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.
A székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a március 15-i megemlékezés Csíkszeredában. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Borboly Csaba Hargita, Tamás Sándor Kovászna, illetve Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök, Korodi Attila képviselő, Gyerkó László szenátor jelenlétében vonták fel a Székely Mózes családjától származó zászlót a megyeházára. Az eseményre Tamás József, római katolikus püspök adta áldását, majd beszédében összetartásra buzdította a magyar nemzetet.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskolánál folytatódott. Kiss Ernő, az intézmény vezetője beszédében hangsúlyozta, a március 15-ei ünnepség hivatása, hogy „erőt adjon, tanítson, felemeljen és irányt mutasson a mai világban. Március 15. nemzetté változtatott egy népet”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Csík vármegye szemszögéből ismertette az 1848-as történéseket, és arra buzdította a tanítókat, alapítsanak „nemzetvédő köröket” – a mai, divatos környezetvédő körök mintájára –, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt megismerhessék saját történelmüket.
A nagyszabású megemlékezésre és koszorúzásra délután került sor a Mikó-vár előtti téren rangos vendégek jelenlétében. Kisebb felzúdulást okozott, hogy az ünnepség a román himnusszal kezdődött, de rögtön utána felcsendült a magyar nemzeti ima is, ami megnyugtatta a kedélyeket. Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy új nemzeti létminimumra van szükség, illetve olyan helyi és önkormányzati képviselőkre, akik felesküdtek a területi autonómiára.
„Kivettük mi is a részünket a szabadságharcból, a csíksomlyói gimnázium tanulói mind bevonultak honvédnek, de egyik sem jött vissza. Sötétség borult akkor ránk. És mit csinál az ember a sötétben? Álmodik. Éjszaka ma is, akár csak 1849 után, álmodunk, az anyanyelvünkön. Sajnos sok helyen akkor van baj, amikor felébredünk” – mondta Ráduly. A polgármester hozzátette, szükség van arra, hogy ne csak éjszaka, álmainkban, hanem nappal, a valóságban is egyenlők legyünk. „Siculi sunt omnes nobili – a székelyek nemes emberek, ugyanakkor szabadok és egyenlők is, tegyünk róla, hogy mindenhol így legyen, ahol magyarok élnek” – zárta gondolatait Ráduly Róbert.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kulturális miniszter úgy vélekedett, a szabadságharc a 19. század legnagyobb magyar teljesítménye volt, hiszen a nemzet a szabadság nevében összefogott és együtt mozdult. Kelemen hangsúlyozta, bár ma már természetes, hogy szabadon emlékezhetünk, szabadon ünnepelhetünk és mondhatunk beszédet, 21 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen egyetlen felirat lángba borította a várost.
„A dolgok mindig visszafordíthatóak, így nem szabad feladnunk a vágyat, hitet, akaratot, reményt, hogy szabadon éljünk” – szögezte le az elnök. Kelemen hozzátette, a jövőben a kollektív jogok, az önrendelkezés kerül majd terítékre, így akkor is szükség lesz az öszszefogásra, a márciusi ifjak példájára. „A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással és célkövető magatartással lesz eredményes.
Ehhez minden magyar emberre szükség van. Az idősekre, akiktől nemzeti történelmünket, hagyományaink tiszteletét tanulhatjuk meg, a felnőttekre és fiatalokra, akik életerejükkel táplálják közösségünket és a gyerekekre, akik a magyar jövőt biztosítják a szülőföldön. Csak így lesz erős közösség az erdélyi magyar közösség. Csak így tudjuk közösen megszabni azt az irányt, amely a múltból jön, és a jövőbe vezet” – fejtette ki.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében úgy fogalmazott, magyarokként hitet kell merítenünk őseink példájából, illetve le kell vonnunk a történelmi tanulságokat. „Csak akkor van megmaradás, ha az egész népben benne él a történelem és a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni” – mondta. Semjén kifejtette, a történelem során mindig ugyanaz volt a megmaradás parancsa: Szent István korában a szuverén állam megteremtéséért és a keresztény Európához való csatlakozásért küzdöttek, 1848–49-ben a haza és a haladás volt a jelszó, 1956-ban pedig azt skandálták, vonuljanak ki az oroszok, legyen független Magyarország.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte, a megmaradáshoz azonban arra is szükség van, hogy együtt cselekedjünk, ahogy annak idején a különböző elveket valló Széchenyi, Kossuth és Deák is összefogott. Az első állampolgársági eskütételekre reflektálva Semjén elmondta, 2004-ben fekete gyertyát küldtek az Országházba, most azonban fehéret kaptak. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta.
A beszédek sorát Tőkés László, az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke zárta. „163 esztendővel ezelőtt a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontja uniót hirdetett Erdéllyel. A 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi 21. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban” – hangzott el. Tőkés az EMNT által működtetett demokrácia-központok szlogenjét ismételte beszédében: „Magyarnak lenni jó!” Majd kiegészítve zárta gondolatait: „Magyarnak, székelynek lenni jó!” Az ünnepséget koszorúzás követte, majd az egybegyűltek fáklyákkal vonultak a Gál Sándor-szoborhoz, ahol szintén koszorúkat helyeztek el.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

2011. április 2.

Lakatos Péter beszéde miatt kivonultak a magyar diplomaták az SZKT ülésérõl
Tovább mélyül az RMDSZ, valamint az Orbán Viktor vezette magyar kormány és a Fidesz közötti szakadék. Az RMDSZ miniparlamentjeként emlegetett Szövetségi Képviselõk Tanácsa (SZKT) szombati, Kolozsváron rendezett ülésén a Magyar Köztársaság Romániában szolgálatot teljesítõ diplomatái kivonultak a testület munkálatairól, tiltakozásképp a szövetség egyik politikusának a magyar kormányt bíráló, gunyoros hangvételû beszéde miatt. Lakatos Péter parlamenti képviselõ fiktív WikiLeaks-kiszivárogtatásba csomagolva bírálta az Orbán-Kormányt.
A magyar-magyar kapcsolatok terén precedensnek számító közjátékot Lakatos Péter parlamenti képviselõnek a Kolozsvári Állami Magyar Operában rendezett SZKT-ülésen elhangzott felszólalása váltotta ki. Az RMDSZ Bihar megyei honatyája beszédében azt ecsetelte, mit tartalmazhatnak a Wikileaks oknyomozó portál által 2020-ban, az Egyesült Államok budapesti és bukaresti nagykövetségének jelentései alapján nyilvánosságra hozandó kiszivárogtatásai Orbán Viktor kormányfõnek a határon túli magyarokhoz intézett március 15-i üzenete, illetve a miniszterelnöknek tulajdonított kijelentések nyomán kirobbant bukaresti politikai vita kapcsán.
Lakatos fiktív eszmefuttatása szerint a bukaresti amerikai nagykövetség majdani helyzetelemzése arra a következtetésre juthat, hogy gyorsabban és simábban megoldódott volna a magyar nemzeti ünneppel kapcsolatos botrány, ha a magyar kormány hazahívja nagykövetét, és nem hagyja, hogy az a képviselõház külügyi bizottságbeli meghallgatásán belebonyolódjon felesége idézeteinek magyarázgatásába. (Mint ismeretes, a román ellenzéki pártok az Agerpres állami hírügynökség téves tudósítása alapján összekeverték Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet felesége, Bajtai Erzsébet saját ünnepi hozzászólását Orbán Viktor üzenetével).
A továbbiakban Lakatos Péter a következõképpen idézett az általa kitalált Wikileaks-jelentésbõl: Orbán Viktor a holland-magyar focimeccsre sietve elfelejtette megköszönni Kelemen Hunornak, hogy rá tudta venni Victor Pontát arra, hogy a PSD legalább egy képviselõje ne szavazza meg a parlamentben a magyarországi vezetõket nacionalista nyilatkozataik miatt elítélõ határozatot, így azt nem fogadta el a képviselõház.
Ebben a pillanatban Füzes Oszkár nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári és Zsigmond Barna csíkszeredai fõkonzul testületileg kivonult az SZKT ülésérõl. Noha Füzes nemmel válaszolt a Krónika kérdésére, miszerint gesztusuk a Lakatos-beszéddel áll-e összefüggésben, lapunk információi szerint a három diplomata egyértelmûen az Orbán-kormány bírálata miatt hagyta el a miniparlament munkálatait.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök késõbb kérdésünkre úgy kommentálta a történteket: Lakatos Péter ironikus, parodizáló kijelentésére diplomatának nem kell megsértõdnie és a felszólalás nem az RMDSZ, hanem a bihari honatya álláspontját képviseli.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. április 26.

Jó érzés magyarnak lenni - megérkezett a nosztalgiavonat Székelyudvarhelyre
Igazi tömeg várta a határon túlról érkezõket a székelyudvarhelyi kis vonatállomáson. Az ünnepélyes érkezés és az út egyedi élmény volt a legtöbb utas számára.
Sokan könnyekkel küszködve, meghatódva szálltak le a Budapestrõl érkezõ nosztalgiavonatról. Volt, aki még soha nem is járt Székelyudvarhelyen, más pedig a rokonaihoz érkezett látogatóba, de egyben mindannyian megegyeztek: túl kevés zsebkendõt hoztak magukkal.
Jó érzés magyarnak lenni - mondta könnyeivel küszködve a vonat egyik utasa. Az áfonyapálinkás-kürtõskalácsos fogadtatás mindenkit meghatott, függetlenül attól, hogy épp Budapestrõl vagy Nürnbergbõl jött Erdélyt nézni.
László János, a rendezvény egyik házigazdája, történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestrõl érkezõ vonatot köszönthetünk városunkban. A Hotel Küküllõ tulajdonosa reményét fejezte ki, hogy a vendégek megismerik a székelyföldieket és az itteni szokásokat, majd pozitív tapasztalatokkal gazdagodva jó hírét viszik a székelységnek.
Orosz Pál Levente beszédében visszaemlékezett 1888. március 15-re, a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvonal átadására, amikor még a Székely Gõzös pöfögött a síneken. Elmondta, bár az évtizedek során számtalan szerelvény közlekedett ezen a szakaszon, de mégis egészen mostanáig kellett várni, hogy egy Budapestrõl induló vonatot köszönthessünk Udvarhelyen.
Dr. Zsigmond Barna Pál, a nemrégiben kinevezett csíkszeredai fõkonzul nemcsak az vonatozókat üdvözölte, de az udvarhelyieknek is külön megköszönte az ünnepélyes fogadtatást.
Végül az egybegyûltek ünnepélyesen megkoszorúzták a Hargita névre keresztelt kocsit, amit szombaton néhány órára meg is nyitottak a nagyközönségnek, így bárki megnézhette, hogyan érkeztek a látogatók Székelyföldre.
uh.ro 
Erdély.ma

2011. május 14.

A kulturált veszekedés tudománya (Beszélgetés Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével)
A soros magyar elnökség alatti uniós együttmûködés szorosabbá, kiegyensúlyozottabbá tette a magyar-román kapcsolatokat, olyan alapokat teremtett, amelyekre a késõbbiekben is építeni lehet - véli Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. A diplomata kijelentette: Magyarországra védõhatalomként is számíthat a romániai magyar közösség, és az autonómiatörekvéseket is támogatják.
A magyar uniós elnökség idõszakában sokat javultak a román-magyar kapcsolatok - véli Füzes Oszkár, Románia bukaresti nagykövete. A diplomata az egyszerûsített honosítási eljárást tekinti az elmúlt év legnagyobb eredményének, ugyanakkor a gazdasági válság érdekes hozadékának tartja, hogy a két ország vállalkozói még inkább felfedezték egymást a krízis alakította kényszerhelyzetben.
- Milyen különleges feladatok hárulnak az Európai Unió soros elnökségét ellátó ország bukaresti nagykövetére? - Nem ugyanazok, mint bármelyik más magyar külképviseleten, és ez nagyon jó hír. Különlegesen szoros és bizalmi kapcsolat alakult ki ugyanis a román és a magyar fél között, aminek továbbélésére a féléves kiemelt periódust követõen is van remény. Már nem csak formai és kényszeredett az együttmûködés, hanem tényleges az összehangolás. Nem kétséges, hogy többen összeállva hatékonyabbak tudunk lenni Brüsszelben, fõleg, ha két olyan országról van szó, amelynek kapcsolatát nem elhanyagolható történelmi terhek nehezítik. - Részleteiben hogyan nyilvánul meg ez a szinte tökéletes uniós együttmûködés? - Mindenképpen ide tartozik a schengeni csatlakozás kérdése, a Duna-stratégia, de ide sorolnám - bár még nagyon az elején tart - az európai romastratégiát is, amelyben Románia és Magyarország együtt egészen nagy súllyal tud szerepelni. Álságos lenne azt mondani, hogy megszûnt mindenféle vita, hiszen március 15-e vagy az autonómia ügye ma is állandó vita forrása, de úgy érzékelem, hogy ezekben a kérdésekben is megtanultunk - legalábbis a politika szintjén - kulturáltan viszonyulni egymáshoz. Tudunk már úgy veszekedni hogy közben ne dõljön össze körülöttünk a világ. - A romastratégia ügyében zajló együttes lobbizás közepette azonban nem téveszthetõ szem elõl, hogy a romakérdés romániai dimenziója és optikája is lényegesen különbözik a magyarországitól. Hogyan lehet összefésülni ezt a két látásmódot? - Valóban két lényegesen különbözõ látásmódról beszélhetünk, de azért van egy elem, ami összeköt bennünket. Míg a gazdagabb Nyugat a romakérdést nem tekintette uniós ügynek - mindenki kezelje a saját romáit, ahogy jónak látja -, Magyarország és Románia már évek óta hajtogatja, hogy bizony európai ügyrõl van szó, tíz-tizenkétmillió emberrõl, akik mozognak az egyesült Európában. A kivezetõ utat nem a mozgás korlátozása jelentheti, hanem az, hogy használható megoldásokat találjunk e népcsoport civilizációs, kulturális és gazdasági problémáira. Persze, hiba lenne uniformizált válaszokat alkotni, hiszen a kis létszámú nagy-britanniai romaközösségnek például másak a gondjai, mint a szlovákiainak. De erre egyrészt uniós pénzt kell elkülöníteni, ugyanakkor át kell gondolni azoknak az összegeknek a felhasználását, amelyek léteznek az uniós pénztárakban, de az eredeti célok eléréséhez már nincs szükség rájuk. Nem utolsósorban pedig, igenis, európai ügy egy romakonfliktus kezelése, történjen az bárhol. Ha mi közösen nemzeti kisebbségi kérdésként kezeljük a romakérdést, akkor annak egyrészt nagyobb a hatékonysága, másrészt a minta a többi nemzeti kisebbségre is kiterjeszthetõ. - Ne feledkezzünk meg azonban a román többség kisebbség iránti érzékenységének szelektivitásáról... - Mindig abból indulunk ki, hogy minél jobb egy kisebbség helyzete egy országban, annál jobb a többség számára. Ezzel az állásponttal bizonyára a románok számára sokkal könnyebb azonosulni a romakérdésben, mint amikor az erdélyi magyarság ügye a tét, a témakezelés közben pedig a gondolkodás is változik. ?vatosan merem megfogalmazni, de közeledést érzek a két ország nemzetpolitikai és -filozófiai nézetei között. Románia elfogadja a kettõs állampolgárságot, a romániai magyarságnak az anyaországgal való szabad kapcsolattartását, az összes identitásmegõrzõ program lebonyolítását, annak anyaországi finanszírozását. Az esetleges vitáink is kulturáltan zajlanak, egészen addig, míg egyes politikai erõk be nem szállnak - nyilvánvaló belpolitikai célzattal. De még ez is árnyaltabb, mint korábban, hiszen míg a március 15-i szövegértelmezés kérdésében a parlamentben ment a cirkusz, a kormánnyal korrekt módon egyeztettünk. - Bár Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelmûbben foglal állást az autonómia kérdésében, hangsúlyozott a romániai magyarság igénye a védõhatalmi státus kinyilvánítása és érvényesítése tekintetében. Mi várható e tekintetben a magyar kormánytól? - Ezt a szerepet már hivatalosan és nem hivatalosan is eljátssza a magyar kormány, és támogatjuk az autonómiatörekvéseket azzal a kikötéssel, hogy békés úton valósuljon meg. A retorika tekintetében a józan ész dönti el, mikor kell keményebben fogalmazni, illetve csöndesebben, visszafogottabban érvényesíteni az álláspontunkat. A védõhatalmi szerep betöltése tekintetében Magyarország eltökéltsége egyértelmû retorika és tettek szintjén egyaránt. - A magyarországi kormányváltás után szerkezeti átalakítások, a korábbi tevékenység felülvizsgálása címszó alatt néhány támogatási folyamat megtorpant, ami elbizonytalanította az embereket. Nem tart attól, hogy ez alááshatja a romániai magyarság és az anyaország közötti bizalmi viszonyt? - Magam is érzékelem a bizonytalanságot, a furcsálkodást, a türelmetlenséget. A dologra lehet úgy tekinteni, hogy már eltelt tizenegy hónap, és még semmi nem történt, de érdemes abba is belegondolni, hogy ennyi idõ alatt kellett egy teljesen új rendszert felépíteni. Bizonyára sok esetben okozott gondokat ez a csúszás, késlekedés, de most már valóban csak nagyon kevés türelmet kérek, a célegyenesben tart az építkezési folyamat. - Az egyszerûsített honosítás viszont egyértelmûen sikertörténetnek tekinthetõ... - Ki merem jelenteni, hogy ilyen léptékû államigazgatási feladatot a magyar közigazgatás Mária Terézia óta nem hajtott végre. Több tízezres nagyságrendû ügycsomóról van szó, 2010 nyarától 2011 januárjáig felállítottunk egy teljesen új közigazgatási apparátust, amely nagyon jól mûködik - nem utolsósorban azért, mert az embereink többsége reggeltõl estig dolgozik ebben a rendszerben. Ezzel együtt tisztában vagyunk, hogy például Csíkszeredában képtelenek vagyunk a lakosság által elvárt ütemben kielégíteni a kéréseket, annak ellenére, hogy a csíkszeredai a legnagyobb magyar külképviselet. Ezért én is csak megerõsíteni tudom Zsigmond Barna konzul tanácsát: ha valakinek tényleg nagyon sürgõs, forduljon anyaországi hivatalhoz, ott sokkal kisebb a leterheltség, mint a határokon túli képviseleteinken. - Bukaresti kiküldetése gyakorlatilag egybeesett a gazdasági krízissel, ami jócskán megnehezíthette a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elõsegítését, fejlesztését. Ezt a területet mínusz vagy plusz jellel látná el? - Talán meglepõ, de csak egészen kis visszaesést tapasztalhattunk. A tõkemozgás visszaesése nem érte el a tíz százalékot, ami a válság globális súlyosságát tekintve akár sikernek is nevezhetõ. De a krízisnek hozadéka is van: a korábban nyugati irányultságú üzletemberek felfedezték maguknak Romániát, ahol sokkal kevesebb a nyelvi akadály, és szélesek a lehetõségek. De a román vállalkozók sem csak ugródeszkának használják Magyarországot, hanem egyre inkább célállomásként kezelik. Kijelenthetem, hogy nagyobb a hasznunk a román piacon, mint a válság elõtt, de ez nem egyirányú folyamat. Márpedig a hasonló, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat a legstabilabb.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. május 25.

Erdély-azonosító konferencia 
Fejleszteni csak egységes stratégia mentén lehet és érdemes: ez volt az üzenete a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szervezete (SZVESZ), valamint Magyarország csíkszeredai fõkonzulátusa által szervezett székelyföldi üzletember-konferenciának.
A székelyföldi megyékbõl és Magyarországról érkezett vállalkozók és fejlesztési szakemberek népesítették be a csíkszeredai Salvator Szállót, ahol a Székelyföld gazdasági lehetõségei az Európai Unióban címmel rendeztek konferenciát. A Zsigmond Barna Pál csíkszeredai fõkonzul köszöntõbeszédét követõ elõadások a régió fejlesztési lehetõségeit és a román-magyar gazdasági kapcsolatokat egyaránt célozták.
Gazdasági patriotizmus 
Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a válság jelenségének - a magyarországi válságra kihegyezve - természetrajzát vázolta fel. A balatonõszödi beszéd által gerjesztett erkölcsi válságtól kezdte, a romló makroadatok által berobbantott gazdaságival folytatta, de kitért az IMF-hitelkérelemmel járó pénzügyi és a válságkezelõ szocialista kormány által elindított pénzügyi és politikai válságra is. Azzal, hogy 2008 októberében a kormány meghirdette a forint védelmét - jelentette ki -, gyakorlatilag megüzente a nemzetközi devizapiacnak a magyar fizetõeszköz törékenységét. Vereczkey szerint exportösztönzõ, munkahelyteremtõ, hazai árut védõ hazafias gazdaságpolitikára van szükség, amely azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy a közbeszerzések tekintetében a helyi vállalkozások is eséllyel rúgjanak labdába.
Szakáli István Loránd, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium fõosztályvezetõje a stratégiai lépéseket ismertette az Erdélyre gyakorolt hatásokkal együtt. Az ?j Széchenyi Terv megalkotói makrorégióban gondolkodnak, a Kárpát-medencei alprogram prioritásai: a befektetés- és exportösztönzés, a regionális klaszterek támogatása, a határ menti infrastruktúra-fejlesztés, illetve a Kárpát-medencei szak- és felnõttképzés megvalósítása. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozandó Mikó Imre-terv szakmai koordinációja is ide tartozik, akárcsak a Kárpát-medence gazdaságáért díj megalapítása. ?rdekes kezdeményezésnek tûnik a Széchenyi-kártya típusú kamat- és garanciatámogatási rendszer kísérleti bevezetése Erdélyben, illetve a székelyföldi Erdélyi Magyar Gazdasági Kamara létrehozása.
Befektetési irányok és a Mikó-terv 
Hová menjenek a befektetõk? - tette fel a kérdést elõadásában Gyerkó László szenátor. A válasz is érkezett: oda, ahol létezõ látványtervek vannak, és a tervezõ tudja is, mit akar csinálni. Erdélyt a térség sajátos környezeti adottságai alkalmassá teszik az idegenforgalom kiépítésére, mégsem özönlenek a vállalkozók: nincs autópálya, a befektetõk komolytalanok, az ipar csak nyomokban lelhetõ fel. A szenátor azonban jó hírt is mondott: az áfát 5 százalékra csökkentik a falusi turizmus tevékenységeire. Korodi Attila képviselõ szerint a klaszteresedés az egyetlen megoldás Székelyföldön, ahol egymagában nehezen képes életben maradni egy cég. A közszféra és a magántõke együttes hatása révén kevés állami pénzzel is lehet egy-egy településen versenyképes klasztert, termelõszövetkezeteket alkotni.
Az EMNT gazdasági bizottságának képviselõi a Mikó Imre gazdaságfejlesztési terv, illetve a Bethlen Gábor Alapítvány mikrohitelezési projektjének bemutatását tartották fontosnak. Jakabos Janka programvezetõ a tervet az erdélyi magyarság hosszú távú gazdasági programjának nevezte, amely a gazdasági szereplõk véleményezése nyomán formálódik üzleti terv jellegû tanulmánnyá, kitörési pontokat felvázoló akciótervvé. Az elsõ vitairat bemutatását az idei Tusványosra ígérte, ugyanakkor igényét és reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ gazdasági tanácsával együttmûködve sikerül végleges formába önteni a tervet. Ennek elsõ gyakorlati példája lehet a Kovászna és Hargita megyei tanács nemrég nyert EU-s térségfejlesztési pályázata, amelyet szeretnének integrálni a Mikó Imre-tervbe. A projekt révén Székelyföld, Közép-Erdély és a Partium célkitûzései szervesen illeszkednek az EU 2020-as stratégiájába, illetve a magyarországi Széchenyi Tervbe. Jakabos Janka szerint vertikális kitörési pontokként az erdõ- és vadgazdálkodást, az agráriumot és élelmiszeripart, a turizmust és vendéglátást, a megújuló energiát, az építõipart és energiakereskedelmi integrációt jelölte meg. Horizontális kitörési pont lehet az üzleti környezet és az infrastruktúra, illetve az emberi erõforrás fejlesztése.
Azonosított források?
Konkrét forrásötletek is elhangzottak: Mátis Jenõ mikrohitel-felvételi lehetõséget villantott fel. Ilyés Szabolcs - ismertetve a lesújtó hazai EU-s alapfelhasználási arányokat - hangsúlyozta: forrás van bõven, a szakmai befektetõk sem elhanyagolhatók, ugyanis a tõke újra éledezik, és jó befektetési lehetõségeket keres. A mezõgazdasági forráslehetõségekrõl beszélve Molnár Róbert mezõgazdasági államtitkári tanácsos elmondta, hogy 2013-ig 8,12 milliárd eurós pénzügyi támogatást biztosítanak a Nemzeti Vidékfejlesztési Programnak, amelyet az állami költségvetés további 1,97 milliárd euróval egészít ki. Európában Románia az egyik legfontosabb akácméztermelõ ország, a méhészeti ágazat rendkívül hatékony a nemzetközi piacon.
A konferencián azzal is szembesülnünk kellett, hogy a szélessávú internetszolgáltatás-kereskedelem szempontjából Románia az egyik legelmaradottabb piac az EU-ban. A huszonhét ország rangsorában több tekintetben is az utolsó helyre szorul a teljes DSL elméleti lefedettség a lakosság vagy a háztartások internetet használó arányát nézvést. A kihívásra a szaktárca az e-kormányzás, az e-kereskedelem, az e-oktatás és a tudásalapú társadalom kialakításával felelne. 
Emellett az e-Románia program kivitelezése is zajlik, az 500 millió eurós projekt célja, hogy a közigazgatási rendszerek és folyamatok elektronikus platformon mozogjanak. Például azért, mert az egészségbiztosítási pénztár külön nyilvántartása szerint Romániának 29 millió lakosa van.
Csinta Samu, Háromszék
Erdély.ma

2011. június 6.

Búcsú az egyetemtõl
Ballagtak a sapientiások
A hagyományhoz híven idén is többnapos rendezvénysorozat keretében búcsúztatta közel kétszáz végzõsét a hét végén a Sapientia marosvásárhelyi Mûszaki és Humántudományok Kara.
A ballagási ünnepség elsõ mozzanataként csütörtökön délután az egyes szakok végzõsei a négy évig a Sapientia otthonaként szolgáló Deus Providebit Háztól kikocogtak a koronkai campusig, ahol tábortûznél szalonnasütéssel és hajnalig tartó bulival pihenték ki a szaladás fáradalmait.
Tíz év tíz percben
Pénteken már ünneplõbe öltözve jelentek meg a ballagók a Nemzeti Színház nagytermében, ahol ünnepélyes keretek között adták át nekik a díszokleveleket. A gálaesten elsõként dr. Hollanda Dénes szólalt fel, akinek a fáradságos munkája és kitartása eredményezte, hogy a magyar fiatalok Marosvásárhelyen felsõoktatásban anyanyelvükön tanulhatnak. A diákok körében nagy népszerûségnek örvendõ professzor már az elején megjegyezte: nem könnyû feladat eleget tenni a felkérésnek, hogy az elmúlt 10 év legjelentõsebb mozzanatait 10 percben összefoglalja.
- Végre az álmunk valóra vált, olyan egyetemet hoztunk létre, amelyért Marosvásárhely magyar lakossága 1990-ben könyvvel és gyertyával vonult ki az utcára. A diákokkal együtt alakítottuk ki az egyetem arculatát a kezdetekkor, és lám, ma a diákok szerveznek mindent. Diákjaink mindig is be voltak vonva minden aktivitásba, ezért úgy érzik, hogy az egyetem az övéké. A siker fõ titka, hogy Sapientia közössége olyan, mint egy nagy család, a titkárnõk is úgy beszélnek a hallgatókkal, mint saját gyerekeikkel - fogalmazott a nyugalmazott dékán, majd atyai jóindulattal szólt a végzõsökhöz: - Vigyázzatok arra, hogy mindig egyenesek és becsületesek legyetek bármilyen körülmények között, mert az ember pillanatok alatt semmivé válhat, ha ezekrõl megfeledkezik.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere az elmúlt 20 év legnagyobb megvalósításának nevezte a Sapientia létrehozását Vásárhelyen. ?nmaguk, merész gondolataik felvállalására buzdította a végzõsöket, hiszen ha egykor nem vállalták volna fel a merész tervet, az önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen ma is csak álom volna.
A Sapientia felnõtt
A szó szerinti ballagási ünnepségre szombat délelõtt került sor az egyetem ünneplõbe öltöztetett koronkai campusában. A családias hangulatú rendezvényt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke nyitotta meg.
- Nemrég a kommunikáció szakos hallgatókkal beszélgetve megkérdeztem, mi az, ami leginkább foglalkoztatja õket. Válaszaikból kiderült: az, hogy mi lesz velük, amikor elvégzik az egyetemet. 3 év alatt nem lehetett mindent megtanítani. Az alapfogalmakat igen. Nekünk az volt a feladatunk, hogy elindítsunk az élet útján, most ti kell kamatoztassátok az itt kapott alapot - fejtette ki beszédében Kató Béla.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora az egyetemi élet legszebb pillanatának nevezte a ballagást, ám beszédében a még fennálló nehézségekrõl is szólt. - Remélem, ez az utolsó alkalom, amikor ahelyett, hogy helyben államvizsgáznátok, hogy itt vennétek részt mesteri, doktori képzésen, máshová kell menjetek. A rektort Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai fõkonzulja, Pásztor Gabriella államtitkár, majd a nagytestvér a Partiumi Keresztény Egyetem nevében Tolnai István követte a felszólalók sorában. A történelmi egyházak részérõl ?tvös József református esperes, Oláh Dénes plébános, Papp Noémi evangélikus lelkész és Csécs Márton Lõrinc unitárius segédlelkész kérték Isten áldását a végzõsökre.
A Hallgatói ?nkormányzat (H?K) nevében Horváth Attila Zsolt szólt ballagó társaihoz. - ?rzelmeitek vegyesek. ?rzitek, hogy újra vágytok, de azt is, hogy hiányozni fognak a társak, a büfé, a közös bulik. De ne feledjétek, a Sapientia, mint egy nagy család, mindig hazavár - hangzottak a biztató szavak.
Dr. Székely Gyula, a Mûszaki és Humántudományok Kar dékánja az eddigi félsikerek és elégtételek mérlegét vonta meg. Elégtételként említette, hogy tavaly beindult a közegészségügyi szak, ami országszinten csak itt mûködik, valamint a számos szakmai konferenciát, amelyeknek a marosvásárhelyi intézmény adott otthont.
- Mondhatjuk, hogy a Sapientia felnõtt. Az elmúlt tíz év alatt a Sapientián meghonosodott a minõségre való törekvés, az önszervezõdés, a hagyományok tisztelete. Kívánom, hogy legyetek aktív véleményalkotó tagjai a társadalomnak - zárta beszédét a dékán, majd a tanszékek vezetõi vették át a szót.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2011. július 21.

Magyar állampolgárság, szavazati jog: nemzetösszetartó elemek
Elkezdődött a 22. Tusványosi Nyári Egyetem és Diáktábor
Az egység és összefogás, a nemzeti értékek megőrzése jegyében, Összenő, ami összetartozik címszó alatt nyílt meg tegnap a július 19. és 24. között, Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A meghívottak előadásait Balázs-Hegedüs József tusnádfürdői plébános és Bardócz Csaba, a Keskeny út ökumenikus fesztiválmissziós csoport tábori lelkészének áldása előzte meg. A megnyitón jelen volt Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes, aki egyebek mellett a magyar állampolgárság politikafilozófiai hátterét vázolta. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke aggályának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány intézkedése a romániai magyar kisebbség kivándorlásához vezethet. Mindezt azonban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára cáfolta. Délután az állampolgárság gyakorlati kérdéseire is válaszoltak az illetékesek.
Minden nemzet egyedi, megismételhetetlen érték, következetes és világos nemzetpolitika pedig előzetesen tisztázott filozófiai fogalmakra alapozva folytatható – fogalmazott megnyitó beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A politikus tévesnek minősítette a nemzet fogalmának kozmopolita, illetve sovinizmusra alapozó megközelítéseit: előbbi szerint ugyanis a valódi értelmiséginek csak ember mivolta fontos, a nemzet pedig elavult történelmi fogalom. A másik szélsőség értelmében egy adott nemzet vélt életjoga alapján tagadja egy másik nemzeti létéhez való jogát – magyarázta a kormányfő-helyettes, kiemelve: egy felelős kormány feladata az egyetemes emberi értéket is képviselő nemzeti lét, kultúra és örökség megőrzése.
Kettős állampolgárság a megmaradás szolgálatában
A magyar nemzet sajátos valósága egy háromlábú székhez hasonlítható, amely az anyaországi, az elszakított országrészeken, illetve a nyugati emigrációban élő magyarságból tevődik össze, egyensúlyát pedig értelemszerűen ezek egysége biztosítja – emelte ki Semjén Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy lépésről lépésre érvényt szereznek a magyar kormány nemzetpolitikai programjának, legyen szó a nemzeti összefogás törvényéről, a nemzeti értékegyesítés és megőrzés szellemében megfogalmazott és elfogadott új alkotmányról, vagy pedig az egyszerűsített honosítási eljárással megszerezhető magyar állampolgárságról. A politikus hangsúlyozta: a határon túli magyarság asszimilációja felgyorsult, a folyamat megfékezésére már nem elegendőek a hagyományos támogatási formák, a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége viszont olyan erős impulzus, amely a megmaradás és a nemzeti egység megvalósulásának szolgálatába állítható.
Az államalapítástól kezdődően a magyarság nemcsak kultúr-, hanem közjogi értelemben vett nemzet volt, ennek érvényesítését szolgálja az állampolgárság kiterjesztése a külhonban élő magyarokra – hangsúlyozta Semjén. – Nem érzem a magyar államiságra veszélyesnek, ha például a gyulai román honfitársak, vagy Pilisben élő, szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok felveszik nemzetük állampolgárságát, ilyenképpen elvárjuk, hogy senki ne érezze a külhoni magyarok esetében az adott országgal szembeni lépésnek, amennyiben magyar állampolgárságot is igényelnek – részletezte. Immár 120 ezer igénylést fogadtak, 50 ezer névváltoztatási kérelemmel, és mintegy húszezren tették le mindeddig az állampolgársági esküt, illetve beindult az útlevelek kiadása is – tájékoztatott. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország állampolgársági információkat egyetlen államnak sem ad ki, és az általános emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeit soha többé nem rendeli alá más országok belpolitikai hullámverésének. Mint elmondta, az ősz folyamán létrehozzák az úgynevezett nemzeti regisztert, amely lehetővé teszi, hogy egy rövid, magyar, angol és spanyol nyelven megfogalmazott üzenettel világszerte minden magyart megszólíthassanak.
Szavazati jog: a döntés elsősorban az érintetteké
Semjén Zsolt kiemelte: a magyar állampolgárság elválaszthatatlan a szavazati jogtól, amely viszont egyáltalán nincs kapcsolatban az adófizetéssel, és azzal az országgal, amely az adott lakos gazdasági tevékenységének adóját élvezi. Reflektált Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek, miniszterelnök-helyettesnek a marosfői EU-táborban tett nyilatkozatára is, amelyben potenciális veszélynek minősíti a magyar szavazati jog kiterjesztését. Semjén szerint értelmezhetetlen az érv, miszerint a romániai magyarság a magyar választójog birtokában nem vesz majd részt a romániai választásokon. Úgy vélte, a kérdés kapcsán nem a politikusoknak, hanem a polgároknak kell dönteniük, a magyarországi és erdélyi politikai erőknek pedig mindkét államban való választási részvételre kell biztatniuk őket.
Az autonómiaformáknak uniós előzményei vannak
Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak minősítette a romániai magyarság parlamenti képviseletének megőrzését: mint kifejtette, egy vegyes párt esetében a magyarság már nem meghatározó, hanem járulékos jegynek minősül, a parlamenti küszöb elvesztése pedig a magyar politizáló értelmiség román pártokba való integrálódását eredményezi. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti alapú politikai képviselet megőrzése érdekében az egyes érdekképviseleti alakulatoknak, a pártpolitikai szempontokon túlmenően, az összefogást kell szorgalmazniuk, illetve a szabadegyetem és diáktábor elsődleges üzenetének is az egységnek kell lennie.
A miniszterelnök-helyettes a tömb- és a szórványmagyarság különböző típusú autonómiáinak teljesülését a magyar megmaradás egyik lehetőségének minősítette: – Elkötelezettek vagyunk az autonómia mellett, nem fogadható el, hogy a magyar kisebbségek másodrendű állampolgárok legyenek az Európai Unióban. A magyarság kizárólag olyan feltételek teljesülését kérte, amelyre már uniós előzmények léteznek, ugyanazon emberi jogok illetnek meg tiroliakat, katalánokat, tehát minket is – hangsúlyozta.
A magyar–román történelmi sorsközösség értelmében Románia sikeressége és a romániai magyarság boldogulása kölcsönösen feltételezi egymást. A soros magyar uniós elnökség tárgyalásai eredményesek voltak, így az újabb és újabb feltételszabások ellenére sínen van Románia és Bulgária csatlakozása a Schengen-övezethez – tette hozzá.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke egyetértett Semjén Zsolttal a nemzeti értékek, a nemzeti lét megőrzése szükségességének tekintetében. Úgy vélte, az egyes nemzeteknek közösen kell fejlődniük, Közép-Európát építeniük. Elismerte a kettős állampolgárság teljes mértékű létjogosultságát, meggyőződéses transzszilvanistaként azonban aggodalmát fejezte ki az egyszerűsített honosításnak az erdélyi magyarságot érintő következményeit illetően. Szerinte a magyar állampolgárság könnyített megszerzése a fiatalok tömeges elvándorlását eredményezi majd, valószínűleg erre számítanak nagyfokú elégedettséggel a nacionalista román politikai körök, ezzel magyarázható diszkrét és ellentmondásmentes megnyilvánulásuk a kérdésben. Kiemelte a régiók tiszteletben tartásának szükségességét, példaként említve a spanyol modellt, hangsúlyosan körvonalazott tartományokkal és regionális törvényhozással.
A demokrácia és a szabadság számmisztikája
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára 1989. december 22-ét idézte fel: mint kiemelte, az úgynevezett romániai politikai számmisztikában ez a dátum a forradalmi szellemiséghez való ragaszkodást, az egyének, közösségek szabadságának megszerzését és megóvását, ezáltal pedig a térség problémáinak megoldását jelentette. A demokráciába, a többség és kisebbség kölcsönös szabadságába vetett remény hozta össze huszonkettedik alkalommal a tábor alapítóit és résztvevőit – emelte ki a politikus, aki emlékeztetett arra is, hogy 1989. december 22-én így született meg a nyári egyetem gondolata is.
Smaranda Enache aggályaira válaszként kifejtette: a magyar állampolgárság biztosítása a jelenlegi viszonyok között nem az elvándorlást, hanem a szülőföldön maradást erősíti. Az elvándorlási hullám adott esetben olyan politikai fordulat folytán indulhat el, amely miatt a romániai magyarok elviselhetetlennek érzik már az itt maradást, és nem a magyar állampolgárság megszerzése következtében. Úgy vélte, hogy demokrata politikusoknak fel kell tudni oldaniuk az állami szuverénitás elve és a kisebbségi jogok közti ellentmondásokat, az összetartozásnak tehát a demokrata elveket vallók, a közép-európai államok, illetve az állam és kisebbségek szintjén is érvényesülnie kell.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kiemelte: a bálványosi folyamat a maga útján halad előre, kiértékelések és új jövőbeli tervek, projektek megfogalmazása tekintetében. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere Sándor Krisztina főszervezővel és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnökével egyetemben üdvözölte a tábor vendégeit, tartalmas és élményteljes időtöltést kívánva a nagy múltú nyáriegyetemen, amely ez alkalommal a megújuló magyar nemzetpolitikára, a Kárpát-medencei magyarság összefogására helyezi a hangsúlyt.
Répás: az államigazgatás eddigi legnagyobb sikere
Délután a magyar állampolgárság odaítélési eljárásáról, illetve ennek gyakorlati és érzelmi vonatkozásairól értekezett Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Wetzel Tamás miniszteri biztos, Nagyhajú Béla, a Bevándorlási Hivatal honosítási igazgatója, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Szász Péter, a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, illetve Tiboldi László, a csíkszeredai Demokrácia Központ irodavezetője.
Répás Zsuzsanna elmondta: az új magyar kormány „régi adósságot törlesztett” azzal, hogy lényegesen leegyszerűsítette a magyar állampolgárság odaítélését. – A 2004. december 5-i népszavazás szégyenét kellett lemosni. Ez mély sebet ütött, amelyet be kell gyógyítani – fogalmazott. Elmondta: a kérdéskör két koordináta rendszer köré szerveződik. Az első a kisebbség–többség, a másik pedig a kisebbség és a Magyarország közötti viszony. A második vonatkozásban döntő elem a magyar állampolgárság biztosítása. – Az intézkedés a magyar államigazgatás eddigi legnagyobb sikere – fogalmazott.
Nagyhajú Béla elsősorban statisztikai adatokat közölt: valamennyi kérelem 40 százalékát a csíkszeredai, 20 százalékát pedig a kolozsvári magyar főkonzulátuson nyújtották be. – Negyvennégyszeresére nőtt a kérelmek száma az elmúlt két év átlagához képest. Ugyanakkor csak kétszeresére növekedett a kérvényekkel foglalkozó hivatalnokok száma. Közölte: a kérelmezők 50 százaléka a 21–45 év közötti korosztályhoz tartozik.
– A lehető legegyszerűbb eljárást foganatosítottuk. Az elején sokan borúlátók voltak, de aztán belátták, hogy az új magyar közigazgatás bevezetése megvalósítható – fogalmazott Wetzel Tamás.
A Szabadság arra volt kíváncsi, néhány esetben miért tart 5 hónapnál többet is a magyar állampolgárság megszerzése. A miniszteri biztos elmondta: a 3 hónapos határidő az elbírálási szakaszra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az időszakot attól számolják, amikor az iratcsomó a budapesti hivatalba érkezik. – Biztonsági, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási ellenőrzés is következik, ez több hétig is eltarthat. Előfordul, hogy ellentmondó adatok jelennek meg vagy további nyomozás szükséges. Ettől számolható az ügyintézési határidő. Az időszakot megszakítja, amikor hiánypótlásra van szükség, vagy valamely más hatóságot kell megkeresni bizonyos információk kiegészítésére. Mindig azt mondtam, hogy 4–5 hónapos kifutási időre lehet számítani.
Ugyanakkor azt kérdeztük, mennyi időt vesz igénybe az úgynevezett biztonsági ellenőrzés, illetve, miben áll ez az eljárás. – Ebben az esetben nincsenek határidők. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendőr-főkapitányságnak el kell végeznie a dolgát – mondta.
Arról is érdeklődtünk, mi az eljárás akkor, ha a magyar állampolgárságot megszerzett erdélyi magyar román nemzetiségű hölgyet vesz el feleségül, és gyermekük születik. – Ebben az esetben a külképviseleten a gyermeket csak be kell jelenteni, s elindul az anyakönyvezési eljárás. A gyermek magyar állampolgárnak születik, s az illetékes hatóság kiállítja a megfelelő anyakönyvi iratokat – fogalmazott a miniszteri biztos.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 211-232




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék